Mint tudjuk, előbb-utóbb minden blogger életében elkövetkezik a pillanat, mikor kénytelen megírni egy "kicsit elhanyagoltam a blogot mostanság..." jellegű posztot. Az én pillanatom most jött el, alig négy bejegyzés után, jó két hét kihagyással a hátam mögött. 

Őszintén szólva engem is meglepett, hogy ilyen hamar megakadtam. Pedig a blog témája továbbra is érdekel, mondanivalóm is lenne bőven, és arra is kíváncsi lennék, hogy mások mit mondanak az elképzeléseimre; ennek ellenére tény, hogy az utóbbi két hétben napról napra halasztgattam a bejegyzések megírásást, mert soha nem volt kedvem írni

Elgondolkodtam, hogy vajon mi váltotta ki bennem ezt az erős belső ellenállást, és a következő két okra jutottam:

Nem találtam el a megfelelő hangot. Akaratlanul belecsúsztam egy komolykodó, száraz, tanáros-politikaielemzős stílusba, ami nem a sajátom. A téma komoly, és én komolyan is akarok róla beszélni, de azért karót nyelni nem muszáj hozzá.

Túlságosan rendszeresen akartam haladni - azaz szépen, logikai sorrendben, egyik elemet a másikra építve előadni azt, ami egyelőre odabent a fejemben is csak rendszertelenül van meg. Márpedig a kreativitást semmi nem öli meg olyan biztosan, mint az idő előtt rákényszerített rendszer. Én teljesen leblokkoltam tőle, az biztos. 

Mától kezdve tehát több szabadságot adok magamnak. A rendszeres haladást nem erőltetem, sőt: összevissza fogok ugrálni a témák között, ahogy éppen kedvem tartja. Elkezdem, aztán esetleg félbehagyom őket, közbeékelek aktualitásokat, híreket, visszatérek egy bejegyzésre, ha kifelejtettem valamit, esetleg megírom még egyszer ugyanazt, ha elsőre nem sikerült jól; így talán könnyebb lesz elmondani mindazt, amit el szeretnék.