Ugrás a tartalomhoz
máj. 20. 2014

A tökéletes szervező

Még mindig a termelők támogatásával foglalkozunk; a mai bejegyzésben a tökéletes szervezőről szeretnék írni egy kicsit, avagy: hogyan kéne hozzáállnia annak az embernek, aki ma a magyar kistermelők segítésére adja a fejét?

Végezzünk el ehhez egy gondolati kísérletet!

Tegyük fel, hogy mi ketten ugyanazon a településen (mondjuk Viharmorgóson) lakunk. Én egy unatkozó milliárdos vagyok, aki szívén viseli a kistermelők ügyét, és aki a következő ajánlatot teszi neked: ha te sikeresen felvirágoztatod Viharmorgóson a mezőgazdasági kistermelők helyzetét, fizetek neked ezért százmillió forint sikerdíjat.

Az ajánlat nem vicc, véresen komolyan gondolom: hajlandó vagyok szerződést kötni, a pénzt letétbe helyezni, vagy amilyen biztosítékot csak akarsz. Tételezzük fel tehát, hogy - miután meggyőződtél az ajánlat komolyságáról - elhatározod, hogy teszel vele egy próbát. Százmillió szép pénz, azért már megéri próbálkozni.

Hogyan fognál hozzá?

máj. 13. 2014

Blog - újratöltve

Mint tudjuk, előbb-utóbb minden blogger életében elkövetkezik a pillanat, mikor kénytelen megírni egy "kicsit elhanyagoltam a blogot mostanság..." jellegű posztot. Az én pillanatom most jött el, alig négy bejegyzés után, jó két hét kihagyással a hátam mögött. 

4DB372AF-28C2-4697-A315-0D37F85D99CE.jpeg

Őszintén szólva engem is meglepett, hogy ilyen hamar megakadtam. Pedig a blog témája továbbra is érdekel, mondanivalóm is lenne bőven, és arra is kíváncsi lennék, hogy mások mit mondanak az elképzeléseimre; ennek ellenére tény, hogy az utóbbi két hétben napról napra halasztgattam a bejegyzések megírásást, mert soha nem volt kedvem írni

Elgondolkodtam, hogy vajon mi váltotta ki bennem ezt az erős belső ellenállást, és a következő két okra jutottam:

ápr. 24. 2014
Címkék: termelők

A magyar kistermelők talpraállítása III. - A civil mozgalmak ma

A mai posztban a termelőket támogató civil mozgalmak, szervezetek tevékenységét elemezzük egy kicsit. 

Ha ma a civilek segíteni akarnak a termelőkön, általában a következők egyikével próbálkoznak:    

Termelői adatbázis

Olyan weboldalak, amelyek a termelők elérhetőségét gyűjtik össze. A legismertebb és legsikeresebb valószínűleg a termelőtől.hu, amelynek célja "a lehető legtöbb hazai termelő elérhetőségeit összegyűjteni és kereshetővé tenni, hogy akik szeretik a gyerekkort idéző régi ízeket, könnyen megtalálják a lakóhelyükhöz legközelebb lévő termelőt és felvehessék vele a kapcsolatot telefonon vagy személyesen."

ápr. 17. 2014
Címkék: termelők

A magyar kistermelők talpraállítása II.

Az előző bejegyzésben ott hagytuk abba, hogy feltettem magamnak a kérdést: Miért nem vásárolnak több házi terméket az emberek?

Vagy egy kissé átfogalmazva: Egy bizonyos vásárlót mi akadályozhat abban, hogy a magyar terméket vegye?

ápr. 14. 2014
Címkék: termelők

A magyar kistermelők talpraállítása I.

A mai poszt terveim szerint az első része egy hosszabb sorozatnak, amelyben azt próbálom körüljárni, hogy mi mindent tehetnék mi, civilek, egy életképes magyar kistermelői réteg kialakításáért és fenntartásáért.

A téma manapság igencsak divatos, mondhatni túlságosan is – rengeteget beszélünk, írunk, olvasunk róla, termelőket támogató mozgalmak, weboldalak születnek állandóan, de az eredmények eddig (talán nem csak én érzem így) igencsak szerények.

Bár időről időre belefutok olyan lelkesítő újságcikkekbe, melyek szerint divatba jönnek a termelői piacok, és egyre többen keresik a kézműves termékeket (zárójelben, mindig imádtam az efféle homályos, konkrétumok nélküli megfogalmazást, hogy aszongya "egyre többen" meg "érezhetően fellendült"), én a környezetemben semmilyen érdemi változást nem tapasztalok. Kérdeztem barátaimat, ismerőseimet: ők se nagyon.

Elgondolkodtató, hogy miért nem tudunk ezen a téren áttörést elérni, ha egyszer a termelők támogatása ennyire szívügye mindenkinek, és a probléma megoldására kitapinthatóan óriási társadalmi igény van?

már. 31. 2014

Nekünk Mohács kell?!

 

Minap valahogy belebotlottam Török Gábor egy régi írásába megint – emlékszem, már a megjelenése idején is lett volna hozzáfűznivalóm, de akkoriban még nem írtam blogot... Most viszont megteszem az újraolvasás ürügyén, mert igencsak témánkba vág.

Az Apokalipszis holnap című írásról van szó. Érdemes elolvasni az egészet, én itt csak a lényeget emelném ki:

már. 23. 2014

Első bejegyzés

Kedves olvasó!

Szeretettel köszöntelek a blogomon.

Ez a blog a magyarság felemelkedésének, sorsunk jobbra fordításának lehetőségeit kutatja. Arról szól, hogy mit tehetünk mi, egyszerű emberek azért, hogy Magyarország kilábaljon a jelenlegi nehézségeiből.

Nem kínálok semmilyen csodamegoldást, amitől varázsütésre megoldódik minden, és nem foglalkozom napi politikával, a politikai elit ócsárlásával, felelősökre mutogatással sem.

Amiben én hiszek, az a lassú, lépésről lépésre haladó építkező munka. Ezt az építkező munkát pedig hitem szerint senki más nem tudja elvégezni, csakis a magyar nép.

Hogyan kellene ennek az építkező munkának nekikezdeni, milyen lehetőségeink lennének itt és most, miben kellene ehhez megváltoznunk – ezekre a kérdésekre keres válaszokat a blog.  

süti beállítások módosítása